Folytatom az elfeledett, vagy kevéssé ismert magyar képeslevelezőlap-illusztrátorokról szóló sorozatomat, amellyel nagyon rendszertelenül jelentekezek, többnyire új ismereteim és szerzeményeim függvényében. Ezúttal is külhoni zsákmányoknak köszönhetően ejthetek szót egy erdélyi művészről, ritka vendégről, mert az erdélyiek mintha lekésték volna a csatlakozást a műfaj nagy korszakához.
Debreczeni László (1903-1986) maga sem klasszikus értelemben vett illusztrátor, inkább építésznek számít, mint földije, a nagyenyedi születésű Pogány Móric, aki kultikus „torinói” lapjaival biztosította helyét a Fanelli-Godoli-féle monográfiában.
Aktuális hősünknek zaklatott gyermekkor jutott: apa nélküli családban nőtt fel, s hol nagyszülei nevelték, hol valamelyik nagybátyja, akik valamennyien igyekeztek őt kenyérkereső készségekhez juttatni, többnyire ipari területen, holott neki a rajzoláshoz volt kedve és tehetsége. A kolozsvári ipariskolában kapott ugyan némi útmutatást rajzkészsége fejlesztéséhez, de leginkább saját magára, és az Egyetemi Könyvtár segítségére volt utalva. Azt hiszem, életének fordulópontját a Kelemen Lajossal történt megismerkedése jelentette, aki bevonta őt a kutatómunkába, műemlékek rajzolásával, oklevelek szövegének másolásával bízta meg.
Egyetlen, 12 lapból álló képeslevelezőlap-sorozata 1928-ban készült el, azt követően, hogy felkérést kapott Makkai Sándor püspöktől az erdélyi református egyház műemlékeinek feltérképezésére. Csak sajnálni lehet, hogy az 512 (!) helységben végzett kutatómunkájából mindössze tucatnyinak jutott képeslevelezőlap-nyilvánosság. A lapok kiadója igyekezett megőrizni inkognitóját, de így is sejthető, hogy a Minerva Rt. volt a kibocsátó.
Most pedig ízelítő a Debreczeni-„mágiából”:
Valamennyi Debreczeni-lapom Svájcból származik, ami élénk kapcsolatot feltételez a protestantizmus két fellegvára között, tanúsítva azt is, hogy a helvétek figyeltek erdélyi hitsorsosaikra:
Nem tekintem feladatomnak a Debreczeni-életmű részletes ismertetését, arra ott van a sajnálatosan korán elhunyt Balogh Ferenc kitűnő monográfiája (Kriterion, 1983), így inkább a Mester kivételesen szép ex-libriszével zárom a küldetéstudatos művészre való emlékezést:
0 Comments