A Magyar utca utolsó rejtélye
Kétségtelen, hogy a luxusbordélyairól elhíresült Magyar utca Budapest legalaposabban dokumentált utcája. Számtalan írástudó érzett már késztetést belesni Pilisy Róza szoknyája alá, megosztani élményeit a nagyérdeművel, olykor még uborkaszezonon kívül is. Én azonban csalódást fogok okozni, mert bemutatandó képeslapjaim némi betekintést engednek ugyan egy prémium kategóriájú bordélyba, de valójában nagyon is marginális kérdéssel kívánok foglalkozni, némiképp emlékeztetve arra az ifjú mezőgazdászra, akinek a csinos menyecskék láttán a tökfélék kézi beporzásáról tanultak jutottak eszébe. Azt hiszem, egyenesen perverziónak számít, ha egy ennyire piacos téma kapcsán, engem leginkább az érdekel, hogy ki volt:
Írásom aktualitását, mint sejthető, az adja, hogy egy külhoni aukciós ház kínálatában a Maison Frida néven elhíresült „műintézmény” két reklám-képeslapjára bukkantam, és honfiúi felbuzdulásból hazatessékeltem őket, annak ellenére, hogy ugyanazt a szalonbelsőt ábrázolják. A lapok egyike megőrizte ártatlanságát…..
….míg a másikat Brüsszelig szalajtották, egy királyi közjegyző kéjsóvár figyelmébe ajánlva:
A képeslapok a szalon megnyitásával egy időben, 1905-ben hagyhatták el a nyomdát, és – mint látható – különösebb művészi értéket nem képviselnek, fénykép alapján készült iskolás munkának tűnnek, de Pollak Gyula neve mindegyik változaton szerepel. Na de ki volt ez a Pollak Gyula?!
Ami a Frida-ház reklám-képeslapjainak rendeltetését illeti, azt hiszem, azok csak szűk körben fejtették ki hatásukat, mert utcai, vagy vasúti árusításukra aligha kerülhetett sor, ezért terjesztésükről bizonyára a bordély trófeagyűjtő vendégei gondoskodtak. Ezt látszik igazolni az a körülmény is, hogy valamennyi példányomat külföldről szereztem be, mint ezt a korábban már bemutatott lapot, ami megjárta Berlint úgy, hogy brüsszeli „társához” hasonlóan, 1907-ben kelt útra:
A Pollak Gyula-rejtélyt egy 1971-ben közzé tett Drenyovszki János-dolgozat talán segít megoldani. Az írás a Zrínyi nyomda történetével foglalkozik, és abban jelennek meg a Pollak- testvérek – Károly, Tivadar, és Gyula – , akik közül a két első egy apró, de jól teljesítő kőnyomdába fektette tőkéjét, amellyel később „Légrády-testvérekké”avanzsáltak. A metamorfózist az tette lehetővé, hogy Károly nőül vette malomszegi Légrády Máriát, felöltötte a nevét is, fivérei pedig – belügyminiszteri engedéllyel – hasonlóképpen cselekedtek. Ami a Frida-ház képeslapjának Pollak Gyuláját illeti, azt gyanítom, hogy a nyomdatulajdonos-testvérek, akik a kis üzletet is megbecsülték, de hírnevükre kényesek voltak, a tulajdonosként nem exponált Gyula fivérük születési nevét használták problémásabb ügyleteik megoldására. De ez persze csak egy elmélet, és további bizonyításra szorul.
Különös, hogy csaknem két évtizeden át, a Károlyi kerten keresztül jártam be munkahelyemre, persze a Magyar utcát is érintve, és sejtésem sem volt arról, milyen illusztris kéjelgők útvonalát követem. Mostanra kikupálódtam, és szívem szerint a Magyar utcát Krúdyról nevezném el, kiváltva ezzel a Z-generáció tagjainak indulatát, akik az utcanevet – a popdíva villámlátogatására emlékezve – alighanem Billie Eilishre változtatnák.
Mankótörés
Heyer Artúr régi ismerősünk, többször is írtam képeslapjairól, olykor fanyalogva, pedig legvérlázítóbb bűnéről, sportoló-sorozatának groteszk vívójáról még nem is szóltam! Vívójával, „akit” reprodukálni sem vagyok hajlandó, az a legfőbb gondom, hogy testtartása, és mozdulata – vívótermekből származó tudásom szerint – idegen valamennyi fegyvernemtől, ami persze a művész hitelességét egyéb vonatkozásokban is megkérdőjelezi. Heyernek ez a bűne azonban eltörpül hősies mankótörője viselt dolgai mellett, „aki” segített Pöstyén városát a térképre helyezni, s ezzel egy egész térséget felvirágoztatni. Szlovák források szerint a dolog úgy esett, hogy a pöstyéni fürdő bérlőjének, Winter Sándornak a fia, Lajos, a pesti „Riegel” (vélhetően: Rigler!) kiadóvállalatnál megismerkedett Heyer Artúr festőművésszel, akit 1894-ben felkért a fürdő jelképének megtervezésére. Néhány nap elteltével, a művész bemutatta megbízójának a vázlatot, és ezzel a mankótörő megkezdte példátlan pályafutását. Ugyanezen forrás szerint, a dörzsölt Winter Lajos azonnal levédette a jelképet, ami aztán a jogosulatlan védjegyhasználat miatt indított perek sorát eredményezte.
Nem tudhatom, Mühlbeck Károlynak (1869-1943) volt-e engedélye „mankótörésre”, mert ha nem, új szerzeményemmel alighanem egy védjegybitorló cinkosává váltam:
Mára a mankótörő bekerült Pöstyén (Piešťany) város címerébe, és szoborrá dermedve is őrzi a fürdő felé vezető utat:
Bevallom, hogy év vége felé közeledve, kapóra jött ez a téma, mert legalább nem szokványos módon kell megfogalmaznom újévi jókívánságaimat, hanem kedvemre rosszalkodhatok, és tejjel-mézzel folyó boldog mankótörést kívánhatok minden olvasómnak!
0 Comments