Intermezzo

Amiről most szólni kívánok, az egy múlt század eleji levelezőlap, ami jó ideje tulajdonomat képezi, de valójában soha nem éreztem a gyűjteményemhez tartozónak. Politikai gúnyrajzról van szó, olyanról,  mint amilyenekkel az 1870— 1871.-es háborút elveszítő franciák szívesen, és gyakran kedveskedtek a gyűlölt „boche”-oknak:

Megkísérlem az értelmezést: II. Vilmos, a németek császára egy-, a költők felségjelének számító lanttal a kezében, a makrancos Pegazus hátán:  „Kapaszkodj, Cézár, lám, Pegazus újrakezdi”… Bevallom, nem tudom milyen aktualitás kapcsán rokoníttatott a németek császára Néróval, a „véres költővel”. A képeslap hátlapja osztatlan, tehát a századforduló környékén, de -francia „menetrend” szerint- 1904. előtt lett kibocsátva. Ebben az időszakban a két ország viszonyát az óvatos enyhülés jellemzi. A közeledés éppen a franciául kitűnően beszélő II. Vilmos érdeme, akinek több békülékeny gesztushoz van személyes köze: francia művészek meghívásától, a francia nyelvoktatás kiterjesztésének szorgalmazásáig… Gesztusértékű Németország részvétele az 1900.-évi párizsi Világkiállításon, vagy Franciaországé a kieli vitorlás hét (Kieler Woche) rendezvényein. Kapcsolatukat, azonban, Elzász-Lotharingia ügye továbbra is megterheli…

Azt hiszem, nyilvánvaló, a képeslap megszerzéséhez nem műfaja, politikai üzenete, vagy művészi kvalitásai miatt ragaszkodtam, hanem mert a rajzoló neve felkeltette az érdeklődésemet:

R. Laban de Váralja… A név első fele lehet francia, na de a Váralja… Szeretem azt hinni magamról, hogy jól ismerem a korszak illusztrátorait, szakirodalomnak sem vagyok szűkében, de ez a név kifogott rajtam. Ezúttal a „szakma” is cserben hagyott: az 1991.-évi Neudin – katalógusban szerepel ugyan egy „Laban V. de”, azonban minden érdemi információ nélkül! A megoldás végül olyan helyről érkezett, ahonnan a legkevésbé vártam: Sárközi Mátyás ÉS-ben (XLVIII. évfolyam 21. szám) megjelent „Hitler emigránsai”- című remek írásából! A szerző itt Daniel Snowman „The Hitler emigrés” című könyvének magyar vonatkozásait veszi szemügyre. Szó esik a modern táncművészet nagyhatású teoretikusáról, Lábán Rudolfról, akiről a cikk szerzője megemlíti, hogy fiatalon Váraljai Attila, illetve a Rudolf Jean-Baptiste Attila Laban de Váralja-néven – konferansziéként lépett felt a párizsi Moulin-Rouge-ban! Ez volt a megvilágosodás pillanata! Hát persze! A gúnyrajz sorozat – mert a sorszámból ítélve sorozatról van szó – Lábán Rezső műve lehet! Azé a Lábán Rezsőé, akit a világ leginkább Rudolf von Labanként ismer, és aki a Moulin Rouge-beli ténykedése mellett, akkor éppen szobrászatot, és építészetet tanult az École des Beaux-Arts-ban…

A fiatal Lábán Rudolf (a kép forrása: peoplecheck.de)

Lábán Rudolf (1879, Pozsony – 1958, Weybridge, U.K.) nevét a szűken vett szakmán kívül csak kevesen ismerik. Nem tartozik a nemzet azon nagyjai közé, akikről dohányárut, közlekedési csomópontot, vagy vasúti szerelvényt szokás elnevezni. Lábán „mindössze” az egyetemes modern táncművészet egyik úttörője, nagyhatású teoretikusa, a róla elnevezett táncírási rendszer (Labanotation) megalkotója.

Hálás téma lenne Lábán Rudolf nacionáléját részletezni, a Magyarországon ragadt francia kereszteslovag-őstől (De la Banne!), a Bosznia-Hercegovina katonai parancsnoka – tábornagy – atyáig, és angol felmenőkkel rendelkező édesanyáig, majd életének, pályafutásának vargabetűit számba venni, a részben Szarajevóban töltött gyermekévektől, a párizsi Moulin-Rouge-ig, Monte Veritá kommunájától, a Harmadik Birodalom goebbelsi kultúrpolitikájában történt szerepvállalásáig, és azt követő angliai emigrációig… Minderről azonban rengeteg anyag áll rendelkezésre a világhálón. Jelen értekezés témája egyébként is „Lábán, a képeslap-illusztrátor”. És a téma még korántsem merült ki!

A századforduló környékén népszerű vörösbor- alapú-, Byrrh-márkanévvel illetett aperitif gyártója, 1906.-ban plakátpályázatot hirdetett. A pályázat annak ellenére bizonyult sikeresnek, hogy a „nagyok” (Chéret, Mucha, Grasset) távolmaradásukkal tüntettek. A Neudin-katalógus szerint 113 pályamű került benyújtásra, s ezek mindegyikét levelezőlap-formátumban is kinyomtatták. Lábán, aki – mint láthattuk – már amúgy is lendületben volt, minden jel szerint részt vett a pályázaton, és a 66 db. (!) hatodik díj egyikét nyerte el az itt reprodukált pályaművel:

Szembeötlő, hogy a téma megközelítése ezúttal sem nélkülözi az iróniát, ami – minden jel szerint – a „rajzművész” Lábán védjegyének tekinthető.

Nem találtam adatot arról, milyen erkölcsi, anyagi elismerés járt a hatodik díjjal, de tény, hogy a részvétel Lábánt a műfaj klasszikusai közé emeli, mint egyébként mindenkit, aki részt vett a pályázaton. Még mielőtt somolyognánk egyet a hatodik díjon, nem árt figyelembe venni, hogy olyan nevek vannak a 66 díjazott között, mint Maurice Denis (!), Felix Vallotton (!), vagy a másik magyar pályázó, Székely Árpád. A felsoroltakat azóta is „egylapos szerzőként” tartja számon a kartofília szakirodalma, bár Lábánnal ellentétben, nevükhöz életrajzi adatokat is társítanak.

Hogy miben áll ennek a „felfedezésnek” a jelentősége? Nos, ez az intermezzo elsősorban a Lábán-kutatók számára szolgáltathat érdekes adalékot a rendkívül tehetséges, és sokoldalú művész portréjához. De a képeslevelezőlap-gyűjtők számára is fontos lehet, elvégre újabb művésszel gyarapodott az előző századforduló magyar levelezőlap-illusztrátorainak amúgy sem jelentéktelen tábora!

Jelen számbavétel hiányosságai feladatot is jelentenek a szakma számára! Az itt reprodukált politikai gúnyrajz a IV. sorszámot viseli, s értelemszerűen része egy sorozatnak. Idővel el kell  majd végezni a teljes sorozat feltérképezését, számbavételét, bár attól tartok, nemzetközi összefogás, gyűjtői „információbörze” nélkül ez aligha sikerülhet.