Zsolnay!

Vannak gyűjtők, akik állandó kincskereső nyugtalanságban szenvednek. Én is ezek közé tartozom: szüntelenül figyelem a piac eseményeit, pásztázom a hazai és nemzetközi kínálatot, forgalmat. Valaki egyszer megkérdezte tőlem, mégis mi az, ami a képeslevelezőlap-gyűjtés Szent Gráljának tekinthető?  Nos, – feleltem tudálékosan – ahány gyűjtő, annyi Szent Grál! Eszembe jutott a nemzetközi kartofília „pápája”, katalógusainak névadója, a 2001-ben elhunyt Gérard Neudin, aki saját bevallása szerint mintegy féltucatszor utazott Bécsbe, azzal a reménnyel, hogy  ott eredeti Gustav Klimt – lapra bukkanhat. Persze, hiába! Egon Schielével, és Oscar Kokoschkával ellentétben, Klimt nem szállt be a „képes levelezőlap-bizniszbe”. A legtöbb amit Klimtből – ilyen értelemben – „ki lehet hozni”, az néhány korai –, még életében megjelent reprodukció. Szent Grálként, azonban, én is vállalnám…

Néhány hónappal ezelőtt, ha ilyen nagyságrendű meglepetésre nem is, de izgalmas „hungarikumra” bukkantam egy képeslevelezőlap-forgalmazásra szakosodott francia aukciós ház kínálatában. A lapot sikerült megszereznem:

CCI20141003_00002

Igen, egy Zsolnay reklámlap az előző századforduló környékéről, talán éppen az 1900-as párizsi világkiállításról! A nyomtatvány a pécsi Zsolnay manufaktúrára, mint a fémes fényű művészi fajanszáru gyártójára hívja fel a figyelmet, illetve arra, hogy lerakata Párizsban, az Haussmann bulvár 25. szám alatt található. A reklámkiadvány rajzolója nem kisebb nagyság, mint maga Apáti Abt Sándor szobrászművész, a Zsolnay gyár legjelentősebb tervezőinek egyike, és fénynyomással készült a budapesti Czettel és Deutsch nyomdában.

Apáti szignója közvetlenül a Zsolnay-féle családi jelzés alatt látható:

CCI20141003_00002Számomra mindez azt jelenti, hogy a Zsolnay gyár nemcsak a technológiai fejlesztés terén haladt a világ élvonalában, nemcsak a művészi színvonal tekintetében volt a legnagyobbakhoz – Lalique, Gallé, Tiffany, stb. – mérhető, de a „logisztika” területén is a legkorszerűbb módszerek alkalmazására törekedett.

Persze, képeslapgyűjtő lévén, nem tudok a pécsi gyárra gondolni, anélkül, hogy eszembe ne jutnának azok a „Zsolnay-közeli” – művészek, akik valamilyen módon kötődnek a képes levelezőlapok műfajához is, mint például:

Walter Crane (1845-1915)

– az „arts and crafts”-mozgalom egyik meghatározó művésze. Kitűnő kapcsolatot ápolt Zsolnay Vilmossal, akit vendégül is látott londoni otthonában. A Zsolnay gyárat 1900 őszén látogatta meg, s ez alkalommal egy vázát is kidekorált. A Flora’s feast – című könyvhöz készített illusztrációi (1888) levelezőlap-formátumban is megjelentek, és ma már igazi ritkaságnak számítanak. Egy kromolitográfia a Flora’s feast- sorozatból:

W. Crane
Hans Heinrich Christiansen (1866- 1945)

Festő, grafikus, kereskedelmi művész, iparművész, a Jugend-folyóirat munkatársa, a darmstadti művészkolónia tagja. Együttműködött a Zsolnay gyárral: több dekorterve is megvalósult.  Levelezőlap-illusztrátorként a legnagyobbak között tartják számon.

Christiansen-Darmstadt2

Joseph Maria Olbrich (1867- 1908)

Építész, grafikus, kereskedelmi művész, iparművész, a bécsi Szecesszió Háza tervezője, a Siebener Club („Hetek Klubja”)-, valamint a darmstadti művészkolónia tagja. Darmstadtban épült villáját (1901) sajátos rajzolatú Zsolnay csempékkel díszítette. A ma is látható csempék tervezője nem ismert, de valószínűtlennek tartom, hogy Olbrich ezt a feladatot másnak engedte volna át:

Zsolnay épker.

Korai képes levelezőlapjai a Philipp & Krämer – kiadó-, illetőleg a Ver Sacrum – folyóirat kiadásában jelentek meg, és ha olykor felbukkannak, az aukciók sztárjainak számítanak. Olbrich saját villáját képeslapon is megörökítette:

Az Olbrich-villa

Otto Wagner (1841-1918)

Építész, várostervező, egyetemi tanár. A bécsi szecesszió legnagyobb hatású képviselőinek egyike. Főbb művei: Majolikaház, Kirche am Steinhof, Postsparkasse, stb., valamennyi Bécsben. A Neumann-áruház homlokzatának kialakításához Zsolnay épületdíszeket is felhasznált. A Wiener Werkstätte (Bécsi Műhely) 251. – számú – ismeretlen szerzőtől származó –képes levelezőlapja a neves bécsi építészt ábrázolja:

Otto Wagner

*

Legyen ez a rövid írás egy szabálytalan főhajtás a Zsolnay-pillanat, a máig érvényes tanulságokat hordozó Zsolnay-jelenség előtt. Legfontosabb talán az a „we can do it!” – érzet, ami a pécsi sikertörténet ismeretében hatalmába kerít. Igen, egyszer már sikerült együtt menetelni a világ szerencsésebbnek mondott felével, némely területen meg is előzve azt… Lehet, hogy mégsem vagyunk eleve kullogásra ítélve?

2 hozzászólás

  1. Csenkey Éva

    Tisztelt Cím,

    nagyom sajnálom, hogy csak most “vettem észre” az interneten ezt a nagyon érdekes és fontos, tanulságos anyagot. De “jobb későn, mint soha”!
    Csupáncsak “élmény-gyűjtő” művészettörténész vagyok, és a felvetett Zsolnay kapcsolatok hiteles adatainak kutatásaival még tartozom (én is), – de mindenek előtt köszönöm képes információit és a hozzájuk fűzött gondolatait. Igen, számomra is ezek a nevek, ezek az évek a legérdekesebb, legkülönösebb együttműködést “rejtik”- köszönöm, hogy Ön is így látja!!!

    Üdvözlettel:
    Csenkey Éva művészettörténész
    +36 20 453-40-58
    gep_ember@beltav.hu

    1. defois

      Kedves Csenkey Éva!
      Megtisztelőnek érzem, hogy felkeltettem egy illusztris Zsolnay-szakértő figyelmét! Igazán hálás vagyok soraiért!
      Köszönettel, nagyrabecsüléssel:
      defois

Szóljon hozzá:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .