Úgy emlékszem, leginkább angol szerzőknél találkoztam azzal a képtelennek tűnő állítással, hogy egy postán feladott levél még aznap eljutott a címzetthez. Persze, kamaszkorom minden magabiztosságával somolyogtam a dolgon, mert már akkor is tudtam, hogy az írók szeretnek nagyot mondani, de engem nem fognak ám átverni! Aztán teltek-múltak az évek-évtizedek, a sors kifürkészhetetlen akaratából képeslapgyűjtésre adtam a fejem, és egy szép napon, ugyanez a sors kajánul belenyomta orromat ebbe a holdfényes tájba:
Tulajdonképpen nem is a műfajom, külföldről, egy kisebb gyűjtemény részeként került hozzám, amit azért vettem meg, mert néhány másik tétel felkeltette az érdeklődésemet. Amikor azonban a bélyegzőit vettem szemügyre, elállt a lélegzetem az alábbiak láttán:
- Feladás helye, időpontja: Tata-Tóváros, 900 aug 27
- Érkeztetés helye, időpontja: Wien, 27.08.00
Te jó ég – esett le az érme – huncut a labanc, más srófra jár az agya, de ez akkor is ugyanaz a nap! Lehet, hogy azok az angol szerzők mégsem a levegőbe beszéltek? Akkoriban tényleg így működött a posta? Ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem az előző századforduló képeslapjait ilyen értelemben is vallatóra fogni.
Vegyük is szemügyre gyűjteményem legkorábbi darabját:
Az 1893 február 26-án, vasárnap feladott „Hirdetményes levelező-lap”, másnap, február 27-én érkezett Grazba. Erre mit lehet mondani? Az eleink sem álltak mindig a helyzet magaslatán!
Most pedig ugorgyunk 1899-ig, egy izgalmasabb desztináció kedvéért: Budapest, 99 jul 25 – Ismaϊlia-Caire/2 VIII 99.
A „Via Brindisi” útirányból kiderül, hogy a postát vonattal szállították az olasz csizma sarkáig, ott hajóra rakták, és a Kairóba tartó küldeményektől a Szuezi-csatorna partján, Iszmáilijában váltak meg. Mindehhez pedig, ha jól számolom, nyolc napra volt szükségük! Az persze más kérdés, hogy a kikötőváros mintegy 120 kilométernyire van Kairótól, és könnyen lehet, hogy a postát teveháton kellett továbbítani… Ne feledjük: 1899-ben vagyunk: Roland Garros is még csak 14 év múlva fogja először átrepülni a Földközi-tengert.
Következzék egy újabb századfordulós lap, a holdfényben „hadonászó” Petőfivel, ami számomra is meglepő gyorsasággal, egy nap alatt (1900 augusztus 18-19.) jutott el Bukarestbe:
(A dologban tulajdonképpen nincs semmi meglepő: Sándorunk mindig is hirtelen természetű volt!)
Ideje azonban belépni a 20. századba:
Dumtsa Jenő, mielőtt utcát neveztek volna el róla, Szentendre polgármestere és a korszak egyik jeles képeslapgyűjtője volt. Az 1902 december 28-án (vasárnap!) elküldött cserelapja az év utolsó napján – 31-én – okozhatott örömet egy kis francia faluban.
Még mielőtt bárki is azt gondolná, hogy az első döbbenetemet kiváltó képeslap, csak a véletlennek köszönhetően érkezett már a feladás napján a címzett városába, mutatok egy másik „aznapost” is, ezúttal 1903-ból: Zágráb/903 nov. 5 – Budapest/903 nov. 5:
(Ezek a hebrencs negyvennyolcasok…! Nem tudom, milyen a szobor tájolása, de csaknem biztosra veszem, hogy Jellasics Pest-Buda felé mutat a kardjával!)
És most kerítsünk sort egy „főrendi” lapra:
Már maga a címzett is egy főrend, gróf Toldalagi Zsigmond, KuK Oberleutnant, az aláírók között pedig olyan nevek szerepelnek mint: (hg.) Odescalchi, (gr) Pejácsevich, (gr) Zichy István… A keresztnevek sajnos alig olvashatók. A lapot vasúti postával (Petrozsény-Piski) adták fel, 1905 július 17-én. Az anzix bolyongott egy keveset Alsó- Ausztriában, de 19-én még így is utolérte vitéz címzettjét Bécsben.
A következő tételt csak a 18 éven felüli olvasóknak ajánlom!
Ez bizony egy nevezetes Magyar utcai luxusbordély, a Maison Frida reklámlapja, amit a kor derék, romlatlan munkaerkölcsű postai alkalmazottai két nap alatt (1907 január 28-30.) juttattak el Berlinbe.
Az újabb szereplő ugyancsak 1907-ből való, és nem azért tartom fontosnak, mert címzettje kedvenc hősnőm, a Matyó-történet egyik főszereplője, hanem mert komoly hiányérzetemet oszlatja el. Az ugyanis egy dolog, hogy ismerjük a küldemények postai érkeztetésének időpontját, de mit lehet tudni tényleges kézbesítésükről?
Ez a képeslap, ha közvetve is, de segít eloszlatni a homályt! Figyeljük meg, hogyan rendelkezik az uraság lánya, a Bécsben feladott képeslap segítségével: „Holnap kedden este 7-kor érkezünk. Készítsenek vacsorát, és fűtsenek be a fürdőszobába fürdőnek, és hajmosásnak.” Észrevették, hogy a sorok írójának szemernyi kétsége sincs afelől, hogy másnap meleg vacsora, és fürdővíz fogja várni?
Szerettem volna egy háborús körülmények közepette „futott” lappal zárni ezt az összeállítást, de nem találtam szabályosan érkeztetett példányt. Úgy tűnik, a háborúban, a múzsák mellett a bélyegzők is elhallgattak!
Györi Aranka gyümölcsárusa például 1917 december 28-án kelt útra a boszniai Mostar tábori kórházából, de az nem deríthető ki, mikor érkezett meg bécsi címzettjéhez. Cserébe viszont teljes bizonyossággal állítható, hogy a doktor úr újévi jókívánságainak nem sok foganatja lett az Úr 1918-ik esztendejében!
*
Képeslapjaim jelentős részét külföldről szerzem be, ennél fogva igencsak érzékeny vagyok a postai szolgáltatás minőségére. Gyűjtői pályafutásom során kaptam már esőáztatta levelet, rendre 8-10-12 nap alatt jutottak el hozzám az ajánlott küldemények, bizonyos történések miatt le kellett mondanom a költségkímélőbb megoldásokról, ráadásul az „A magyarok nyilaitól-…” – kezdetű ősi fohászon is igazítanom kellett, valahogy így: „A helyettesítő kézbesítők ámokfutásától ments meg, Uram, minket!” Szóval lenne miről mesélnem, lehet, hogy egy szép napon meg is teszem, de ahhoz biztosan egy másik fórumot fogok választani. Ezt az írást alapvetően tisztelgésnek szántam azok előtt, akik az első nagy világégés előtti idők postáját a fenti példákból kiolvasható színvonalon működtették (közöttük dédapám, Lehner Márton, csíkrákosi postamester), egy olyan korban, amelyben a posta-hordozta írott szónak ma már nehezen elképzelhető szerepe volt az emberek közötti kapcsolattartásban. És hogy valami pozitív kicsengése is legyen ennek az írásnak, feltétlenül meg kell említenem, hogy ez év augusztusában történt meg az a csoda, hogy három nap alatt (augusztus 22-25. között) jutott el hozzám egy Németországban feladott levél. Annak emlékére, hogy ezzel a teljesítménnyel csaknem a 120 évvel ezelőtti posta szintjére emelkedtünk, ércnél maradandóbb emléket állítok a küldeménynek: követési száma RE 28 818 571 3DE!
*
Lassan szokásommá válik, hogy egy-egy szép lappal búcsúztatom a végéhez érkező gyűjtői évet. Ezúttal kedvenc illusztrátorom, Basilio Cascella gyönyörű karácsonyi lapjával kívánok szép ünnepet, sikeres, boldog újesztendőt minden olvasómnak!
Egy apróság…
A Bukarestbe küldött lap nem egy nap alatt tette meg az utat. Abban az időben Románia még a régi, Julián naptárt használta.
Köszönöm az észrevételt!