Miramare

Biztosra veszem, hogy néhány olvasómnak csalódást okozok, mert ezúttal kizárólag érdektelen, filléres képeslapokról lesz szó, olyanokról, amelyek régóta a birtokomban vannak, de soha korábban nem keltették fel az érdeklődésemet. Valójában persze nem jelentéktelenek, hiszen száz évesnél régebbiek, és bizonyára akadnak gyűjtőik is, csak hát egy felkapott tengeri üdülőhelyet ábrázolnak, s azokból Otrantói-szorost lehet rekeszteni…

De kezdjük a legelején! Ugye emlékeznek még kedvenc házvezetőnőmre, Matyóra, akiről itt, és itt írtam? Matyó persze nem nálam vezetett házat, hanem gazdagéknál,  még a múlt század elején, és azáltal vált kedvencemmé, hogy az Amerikát megjárt képeslap-gyűjteménye hozzám került, éppen két villamosmegállónyira attól a villától, amelynek annak idején gondját viselte, és a képeslapokból felsejlő egykori gyűjtő alakja, és amerikai adatbázisokból kibontható életútja megragadott.

Szóval, kedvencemnek volt egy Máli nevű barátnéja, aki olyan szorgalmasan gyarapította Matyó képeslap-gyűjteményét, hogy még a tőle kapott névnapi üdvözleteket is visszaadta. Ez a Máli nyughatatlan természet lehetett, vagy csak szerette a változatosságot, mert olyan iramban váltogatta lakhelyeit, mint egyszeri politikus a meggyőződését, költözéseivel pedig egyre csak növelte a Matyó- kollekciót. Persze, lehet, nem is volt elvágyódó alkat, csak egyszerűen ment a munka után, és talán így jutott el Cirkvenicáig is (Horvátország, Fiumétől nem sokkal délre), ahol 1906-ban huzamosabb időt töltött. Nem tudni, ez idő tájt mivel foglalkozott, de tény, hogy Matyó gyűjteménye rengeteg Miramare szállodát ábrázoló képeslappal gazdagodott, s azok némelyike a kézi színezés nyomait viseli:

Szerencsére lehetőségem van olyan lapokat is bemutatni, amelyek megmenekültek Máli ecsetjétől:

Most már bevallhatom, hogy nem a képeslapok terelték figyelmemet a szállodára, hanem pont fordítva volt: a szálló tette érdekessé a képeslapokat, különösen amióta tudom, hogy az épület ifj. Rimanóczy Kálmán műve (tervezés & kivitelezés), azé az építészé, akinek olyan épületek őrzik az emlékét, mint az ikonikus nagyváradi Városháza, a jobb sorsra érdemes, szintén nagyváradi Moskovits palota, vagy a debreceni Takarékpénztár (ma: Művelődési Központ) épülete. A Miramare gyógyszálló, amelyet legkedvesebb munkájának tekintett, 1905-re készülhetett el (találkoztam az 1908-as évszámmal is, de én Máli 1906-ból való képeslapjainak hiszek!), és arról a kortárs szemtanú, Nagy Márton, így lelkendezett:

„Remek kilátással, nyitott óriás függőerkéllyel, kávéházzal, étteremmel, saját villanyteleppel, személyszállító, teherszállító emelőgépekkel, külön vízvezetékkel, légfűtéssel, minden szoba mellett külön fürdőberendezéssel, minden elképzelhető kényelemmel.”

Persze, a szálló jelenlegi épületéről túlzás azt állítani, hogy „őrzi építésze emlékét”, mert ha őriz valamit, az leginkább a közeli összeomlásában vetett hit, és a helyi ingatlanfejlesztők alighanem ugrásra készen várják ennek bekövetkeztét.

Az épület egyébként így néz ki napjainkban:

Nem ismerem a tulajdonos kilétét, és azt sem, mi a szándéka a romos épülettel, de ha egy oligarcha lennék, biztosan megkísérelném az épület megmentését! Túl azon, hogy egy neves magyar építész jelentős alkotásáról van szó, egy  Budapesttől 500 kilométernyire található tengerparti szálloda nem tűnik rossz befektetésnek, egy olyan helyzetben, amikor sem három, sem négy tenger nem mossa partjainkat… Hölgyeim, uraim, valaki?

*

Bizonyára lesznek olyan olvasók, akiket ebből az egészből leginkább Máli alakja, sorsa érdekelné. Aki figyeli ámokfutásomat a képeslapok világában, észrevehette, szívesen állítok emléket egykor élt kisembereknek, ha képeslapjaik betekintést engednek életükbe. Máliról azonban aligha tudható valami. Neve alapján (Nowosad Amalia) északabbról származhatott, talán a mai Lengyelország területéről. Képeslapjai iskolázottságról, pedantériáról, és hiányos magyarnyelv-tudásról árulkodnak. Tengerparti kalandozása után Korompán (Krompachy-Szlovákia) találkozhatunk vele újra, ahol a Vasgyár igazgatójának, Nehoda Jenőnek lett a házvezetőnője, és akit Ózdra is elkísért. Máli helyváltoztatásait Matyó képeslap-gyűjteménye 1910-ig kíséri, és kapcsolatuknak nagy valószínűséggel Matyó kivándorlása vetett véget.

De én ilyen könnyen nem mondhatok le Máliról! Nyughatatlan természetét ismerve meg kell osztanom egy sejtést Önökkel: csaknem biztosra veszem, hogy néhanapján, Máli felbukkan a kísértetszállóban, mindig éjfélkor, és olyankor képeslapokat színez hajnalig, amíg az első sirályvijjogás el nem űzi onnan. Ki tudja, talán abban reménykedik, hogy eljön egyszer valaki, aki majd életet lehel a csipkerózsika-álmát alvó szállodába, és egyből olyan lesz minden, mint egykor rég.