Muzsikás dolgok

Év végére néhány érdekességet tartogattam azoknak a képeslap-ínyenceknek, akik a zene világa iránt is érdeklődnek. Három nagyon különböző sorsú-, más-más zenei műfajt képviselő emberről fogok írni, akikben annyi a közös, hogy kortársak voltak.

Cornelia

Ebben a történetben nincs magyar szál, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy a Wawel székesegyházában nyugszik a lengyelek nagy királya, Báthory István, aki – rettenetes szójátékkal – nem rettegett Rettegett Ivántól.

Első történetünk hőse egy Cornelia Bindoni nevű hölgy, aki Észak-Itáliából nevelőnőként utazott Varsóba, és Chopin-tanítványként, na jó: egy Chopin-tanítvány tanítványaként tért vissza onnan. Ezt persze még nem tudhatjuk, mert csak ez a képeslap van előttünk, amellyel hősnőnk köszönetet mondd támogatójának, Albrizzi grófnénak azért a lehetőségért, hogy a „legkiválóbb családok egyikénél” vállalhat munkát:

A kép maga szokványos, de megjelenik rajta a lengyel himnusz első sora, ami igencsak érthető, ha figyelembe vesszük, hogy Krakkóban akkoriban I. Ferenc József képmását ragasztották a postai küldeményekre, a Varsói Hercegség pedig az Orosz Birodalomhoz tartozott.

Cornéliánk több évet töltött egy grófi családnál, nevelőnőként, megtanult lengyelül és oroszul is, de ami a legfontosabb: zongoraleckéket vett egy jeles Chopin-tanítványtól, s így eshetett meg, hogy zongoratanárnőként tért vissza hazájába. Mindezt Bruno Pasut (1914-2006) zeneszerző, karmester önéletírásából tudjuk, aki tisztelettel emlékezik meg első zongoratanáráról, Bindoni kisasszonyról. Az emlékező tanítványtól tudjuk azt is, hogy 1932 novemberében Cornelia találkozott egykori alkalmazói Varsóban megismert barátjával, az akkor éppen Velencében koncertező Paderewskivel.

Azt hiszem, stílusos befejezés lesz, ha meghallgatjuk Paderewski Menüettjét, a mester saját előadásában, úgy, ahogyan azt Bindoni kisasszony is hallhatta, az előadóest utolsó ráadásként, a La Fenice színház egyik páholyából:

Ilka

Bevallom, sehogyan sem tudom ezt a kecskés jelenetet értelmezni, s azt hiszem, igencsak emelkedett hangulatra volt szükség ahhoz, hogy valaki éppen ilyet válasszon:

A postabélyegző tanúsága szerint Bécsben vagyunk, 1898 márciusában, abban az évben, amelyben a Monarchia a császár félévszázados jubileumát ünnepelte. Kiállítások, pompás új épültek, fények, bálok, csillogás, és… Pálmay Ilka! A művésznő zajos sikerek után tért vissza Londonból, ahol annyira elbűvölte a Gilbert & Sullivan szerzőpárost, hogy külön szerepet írtak számára a „The Grand Duke” című operettjükben. A világbemutatót a londoni Savoy színházban tartották, 1896. március 7-én, és Julia Jellicoe szerepében természetesen Pálmay Ilkát láthatta a közönség.

A képeslapot jegyző népes asztaltársaság a díva tiszteletére gyűlhetett össze, s talán az ilyen alkalmak egyikéről írta Krúdy a „Bécsi szennyes” című írásában, hogy „Pálmay Ilkát Poméry italában fürdetik”. Nos, ha ezúttal is ez történt, akkor az a lendületesen aláíró „Rosza Sandor” – talán maga a férj, Kinsky gróf – ihatta a legtöbb sámpányert a művésznő cipellőjéből!

Az operett “So ends my dream…” kezdetű áriáját ezen a felvételen Julia Goss énekli,  a fénykép azonban a bemutató  varázslatos Pálmay Ilkáját ábrázolja:

Samu

Gondolták volna, hogy egy „Kgl. ung. Militär.- Kapellmeister” is képeslapgyűjtésre adhatja a fejét? Nos, ha valaki regényt készülne írni Borsay Samuról, vagy tanulmányt szentelne munkásságának, itt hívom fel a figyelmét, hogy hősünk gyűjtötte a képeslapokat. Íme, egy viszonzást kérő cserelapja, ami Luxemburgban vészelte át az ott is zaklatott XX. századot:

Borsay Samuról ma már keveset tudni, pedig nem akármilyen fickó volt a maga idejében. Alapos zenei képzésben részesült, és maga is zenét tanított a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban.  Az 1892-ben kiadott Choralkönyve több kiadást megért, és írt operettzenét is. Később mundérba bújt, katonazenész lett, és – főkarmesterként – alezredesi rangig vitte, miközben több ma is ismert katonai indulót írt. A Fortepan jóvoltából képet is tudunk mellékelni róla:

(Egy jól szituált, középkorú házaspár, polgári környezetben…  A felvétel készültekor leányuk, Margit, már az író-püspök Makkai Sándor felesége lehetett.)

Ha a ma embere közül valaki ismeri Borsay Samu nevét, akkor az illető nagy valószínűséggel katonazenész, esetleg zenetörténész. Alezredes urunk „Katonavér” című indulójának mazsorettekkel fűszerezett előadását, egy újévi koncert alkalmával örökítették meg. Úgy gondolom, hogy a belőle áradó derűre, a jövő évben is szükségünk lesz:

Ilyenkor esedékes jókívánságaimat a francia Joseph Kuhn-Régnier – majdani megbékélésüket előlegezve – ezúttal német nyelven tolmácsolja:

0 Comments

Szóljon hozzá:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .