Találkozás a Dívával

Csak a szokásos: keresőszavaim egyike kapást jelzett, és már indultam is Belgrádba – persze csak virtuálisan – szemügyre venni a találatot. A zsákmány nem okozott csalódást, bár nem tartozik a prioritásaim közé, de mivel az Orsz. M. Kir. Iparművészeti Iskola 1916/17 tanévében lefolytatott második „Majovszky” levelezőlap-pályázatához kapcsolható, a későbbiekben még jól jöhet:

A képeslap a Rigler nyomda terméke, tervezője pedig – nevének kezdőbetűi alapján – az a Kardos Klára (1898.08.01-?) lehetett, aki két díjat is nyert a csatazaj övezte pályázaton. Tulajdonképpen ésszerű lenne ezen a nyomvonalon haladni tovább, megismerkedni a többi pályázati nyertessel, és minden bizonnyal ezt is tettem volna, ha egy váratlan találat nem mozdít ki a rutinomból. Az történt, ugyanis, hogy ugyanazon szerb eladó egyéb termékei között rábukkantam a Dívára, aki annyira népszerű lehetett a maga idejében, hogy még a nevét is feleslegesnek tartották kiírni:

Az ilyen típusú képeslapok kívül esnek érdeklődési körömön, de ezzel a lappal kapcsolatban furcsa érzésem támadt, és ez másodszor esett meg velem: úgy éreztem a képeslap talált meg engem, és nem fordítva….

Utazzunk vissza az időben 1962 szeptemberéig! Szegődjünk az első tanítási napon egy nem egészen tizenhat éves fiatalember nyomába, aki szorongva közeledik új iskolája, és ismeretlen új társai felé, mindezt pedig egy számára idegen környezetben, ahol ráadásul románul kell majd boldogulnia, azon a nyelven, amelyre Kolozsváron töltött addigi élete során nem volt szüksége. A száműzetések városában, az ókori Tomi helyén terpeszkedő román kikötővárosban vagyunk, Konstancán, azon a helyen, ahol egykor a kegyvesztett költő, Publius Ovidius Naso hallgatta a „tenger mormolását”, és ahol az elvált szülők gyerekeinek sorsára jutott hősünk édesapja új családjában próbál majd megküzdeni a kamaszkor démonaival. Ifjoncunk, miközben baktatott az Öreg Mircea havasalföldi uralkodóról elnevezett középiskola felé, maga is úgy érezte, a száműzetését tölti a Pontus Euxinus partján, és homályosan sejtette, hogy ezzel a gyermekkor gondtalanságának is vége szakadt. De hagyjuk most hősünk keserveit, mert meg is érkeztünk az országrész nagynevű iskolájához:

Constanta, Colegiul National Mircea cel Batran/23.08.2004

Fiatal barátunk aránylag „kímélő módban” esett át a bemutatkozás nehézségein, mert amint kiderült, hogy alig tud románul, új osztálya keblére ölelte, és társai szinte egy emberként ajánlottak segítséget a tanuláshoz. Egyik osztálytársnője, akinek görögös vezetékneve (és kinézete) volt, amihez spanyol keresztnév társult, még azt is elárulta, hogy édesanyja magyar, és híres énekesnő volt Budapesten. Mondta a nevét is, de az akkor még semmit nem mondott ifjú hősünknek, és románul sem tudott eléggé ahhoz, hogy további kérdéseket tegyen fel. Néhány nap elteltével Inez szólt neki, hogy a nagyszünetben látogatója lesz, mert az édesanyja meg akarja ismerni. Nem sokkal később, a kamasz fiú némileg kényszeredetten állt a helyi zenés színház primadonnája, Kelly Anna előtt, akiről még mindig nem tudott semmit, de aki nagyon szép volt, szebb, mint a képeslapon, és elegánsabb mindenkinél, akit addig ismert, s az őt kísérő férjével, Mihai Vasilopollal együtt úgy néztek ki, mintha egyenesen egy filmvászonról érkeztek volna. Később, amikor felidézte a jelenetet, az jutott eszébe, olyan volt az egész, mintha egy hellászi halandó félistenek közé keveredett volna. A hasonlatot a hely szelleme sugallhatta….

A művésznő, aki a plakátokon Ana Kelly-Vasilopol néven szerepelt, és akkor éppen a Csárdáskirálynő szereposztásának az élén állt, kedvesen nyújtotta a kezét, és előzményei, családi körülményei felől érdeklődött. A fiú röviden válaszolgatott, zavarban volt: azok az emberek nem az ő világából valók voltak, ha mégoly kedvesek is. A látogatás nem tartott sokáig, „vendégei” próbára siettek, de a fiú még sokáig érezni vélte a művésznő kezének puha érintését, parfümjének illatát…

A következő tanévben Inezt már hiába kereste az osztálytársak között, azt beszélték, szüleinek lejárt a szerződése, visszatértek Bukarestbe, meg azt is, hogy édesanyjának egészségügyi gondjai támadtak. Vasilopolék tehát kiléptek ifjú barátunk életéből, és évtizedeken keresztül nem is hallott felőlük, csak olyankor jutottak eszébe, ha valakin megérezte a Chanel 5 illatát, amit valamilyen bizonytalan sejtés alapján a művésznő emlékéhez társított.

Egyszer aztán nagyot fordult a világ, és az egykori ifjú már deresedő fejjel eszmélt rá egykori látogatója kilétére, és sorsának alakulására. Penitenciája feloldásával Kelly Anna pályafutása nagy vonalakban megismerhetővé vált, de romániai évei továbbra is homályosak maradtak, csak konstancai pályafutása lett követhető, egy nyomtatásban is megjelent doktori értekezés* jóvoltából. Ebből a tanulmányból tudható meg, hogy tengerparti időszakában Kelly Anna operaéneklésre is vállalkozott, első említése is Mascagni „Parasztbecsület” című egyfelvonásosának 1958 évi bemutatója kapcsán történik, amelyben az énekesnő Lola (!) szerepét alakította, majd következett, még ugyanabban az évben, Verdi „Traviata” című operája, és  Violetta Valéry szerepe… (Ezen az előadáson Mihai Vasilopol is fellépett, mint Doktor Grenvil.) Aztán a nagy sikerek: 1959: Glavari Hanna (Lehár: Víg özvegy), 1961: Szilvia (Kálmán: Csárdáskirálynő), közben, persze, a kultúrpolitika kötelezői, aztán… De sajnos nem lett „aztán”, mert a Párkák úgy alakították sorsának fonalát, hogy örökre fiatal maradjon…

Az egykori kamaszfiú pedig, aki felett eljárt az idő, hálás szívvel emlékezik az egykori dívára, aki az együvé tartozás gesztusával ajándékozta meg, így bátorítva, segítve őt életének egy válságos időszakában. Ugye önök is úgy gondolják, hogy tartoztam Kelly Annának egy látogatással?

Farkasréti temető/2012.08.14.

*ADRIAN DOXAN: TEATRUL LIRIC (OPERA CONSTANŢA), Ex Ponto, 2007

0 Comments

Szóljon hozzá:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .