Tücsök & bogár, és használt bélyegkereskedő…

Említettem már, hogy odáig vagyok a különös sorsú képeslapokért?

Szóval, közeledik az év vége, s ilyenkor mindenki a maga módján ereszti ki a gőzt, próbálja derűsebbé, színesebbé tenni az ünnepet. Ez számomra is jó alkalom arra, hogy néhány érdekességet helyezzek a műfaj iránt érdeklődők karácsonyfája alá. Itt van mindjárt ez a lap, a francia art-nouveau legjavából, a Grasset-tanítvány Paul Berthon (1872-1909) „Femmes musiciennes” (Zenészhölgyek) – című sorozatából:

Paul Berthon - Hárfa

A képeslap művészi értéke vitathatatlan, ritka voltához sem férhet kétség, és van még egy különlegessége, tudniillik, hogy címzettje nem más, mint maga Paul Berthon.

Nem, nem véletlen névegyezésről van szó! A lap küldője – Camille – tisztában van az „artiste peintre” (festőművész), és képeslap közötti kapcsolattal, gratulál is a művész sikeréhez, de megütközését fejezi ki a szignó hiánya miatt. (A szignó persze ott van, a jobb alsó sarokban, de annyira beleolvad a háttérbe, hogy szabad szemmel alig kivehető.)

A képeslap vélhetően megírása napján, 1901 szeptember 7-én kezdte meg a Milánóba tartó, vagy már ott tartózkodó művész üldözését, és tette ezt az akkori időkben megszokott módon: villámgyorsan. Hiába azonban a posta bravúros teljesítménye, a művészt nem sikerült utolérni. Berthon, mielőtt tovább állt volna, a jelek szerint meghagyta, hogy postáját Luzernbe továbbítsák. Az anzix szeptember 11-én meg is érkezett a svájci városba, és várta, hogy teremtője magához szólítsa. A higanymozgású művész azonban már messze járhatott, vagy egyszerűen terhessé vált számára „öreg, és szikkadt szívű” csodálója.

Újabb két hét elteltével, „Non réclamé” („Nem igényelt”) címke került a képeslapra, és kikerült a rendszerből, a gyűjtők legnagyobb örömére. Több mint egy évszázad telt el az óta, és becsülni sem lehet, azok számát, akik kézbe vehették, csodálhatták, birtokolták. Egy dologhoz azonban kétség sem férhet: a következő száz-egynéhány évben nem válok meg tőle…

*

Nem kedvelem a millenniumi sorozatot. Tudom, országimázs, meg ilyesmi, de nekem túlságosan is a XIX. században gyökerezik, művészi értelemben különösen. Egy ilyen őrült lapért azonban bármikor képes vagyok lehajolni, ha utamba kerül:

Dörre Tivadar

Hogy mitől különleges ez a lap? Minden különleges rajta! Leginkább, persze, a postázás időpontja: 1922 (!), de a helyszín is meglepő, és a feladó kiléte sem érdektelen. Vagy az a mód, ahogyan osztrák inflációs bélyegekkel takarták el az eredeti jelzéseket, és bérmentesítést. Minden esetre, a millenniumi képeslap késői, Ausztriában történt beélesítése fölöttébb takarékos habitusra, vagy valaki(k) komoly anyagi gondjára utal. Talán éppen az orfeumban fellépő Werds testvérekére, akik addigra már túl lehettek fénykorukon.

Ha valaki arra lenne kíváncsi, hogyan kerülhetett ez a képeslap Grazba, nos, erre a legkönnyebb válaszolni! Tessék csak szemügyre venni azt az elmosódott bélyegzőt a jobb alsó sarokban! Hát persze, hogy „a” Béla, Szekula Béla a ludas, aki a fél világot megtöltötte a saját bélyegzőjével ékesített millennium-lapokkal, annyira, hogy még nekem is jutott belőlük:

Kimnach László

És hogy ki volt Szekula Béla? Az 1906-1907 évi cím- és lakásjegyzék szerint: „használt bélyegkereskedő”. (Szerintem téves adat! Huszonhat évesen, még csak alig használt lehetett!).  A Wikipédia angol nyelvű szócikke filatelistának, bélyegkereskedőnek, és bélyeghamisítónak nevezi. Tény, hogy Szekula Béla (1881–1966) erősen ellentmondásos egyéniség volt, akinek a nevéhez – külhoni források szerint – gyanús ügyletek és botrányok sora tapad, aki jeles kollekciók és lopott készletek értékesítését vezényelte le, aki kifundálta a tuvai bélyegkiadást, aki szívesen  “rosszalkodott” dél-amerikai, etióp, vagy éppenséggel mongol bélyegekkel, akit a világ egy sor országában tiltólistára tettek… Másrészt viszont, Szekula Béla komoly elméleti munkásságot fejtett ki: színvonalas szaklapok, katalógusok kiadása kapcsolódik a nevéhez. Tehetséges szervező volt, aki  akaratlanul is,  rendkívül sokat tett a magyar filatélia népszerűsítése érdekében.

Gondolják, hogy meg kellene nézetni ezeket a bélyegeket egy szakértővel?

*

Valahogy úgy képzelem, ha létezett volna képeslap-áruház a XIX. század végén, olyan, amelyben az áru társadalmi rétegek szerint van csoportosítva, akkor Heyer Artúr (1872-1931) lapjai kétségtelenül a középosztály standján kaptak volna helyet, ott azonban a legalsó polcon. Egyszer majd elbeszélem, hogyan jutottam erre a gondolatra, ezúttal megelégszem azzal, hogy bemutassam az év legutolsó szerzeményét:

Heyer A. - Budapesti tipus

Igen, ez egy Heyer, és egyáltalán nem alsó polcos, talán mert – kivételesen – a Schmidt Edgar kiadónál jelent meg. Egyébként nem találják gyanúsnak ezt a rossz arcú fickót? Nem? No, majd fogják! Szíveskedjenek szemügyre venni a lap hátoldalát is:

Igen, hölgyeim, uraim, ez a száztízen éve megjelent magyar képeslap, 1972 április 21-én, egy pénteki napon, a brezsnyevi pangás kellős-közepén, Leningrádból indult küldetése teljesítésére. Küldetést emlegetek, mert az a „Grüss aus…” – blabla, gondolom, senkit nem téveszt meg!

Az összeesküvés-elméletek divatját éljük, én is megalkottam az enyéimet:

I. elmélet: A képeslap elküldése jeladás volt Svájc kommunista-szimpatizáns bankárai számára, hogy megkezdhetik  sztrájkjukat! Az akció célja a kapitalista gazdaság gyengítése, elégedetlenség szítása, az imperializmus térdre kényszerítése volt. A Heyer-lap kiválasztása nem véletlenszerűen történt! A szovjet elvtársaknál Heyer elvtárs jó elvtársnak számított, olyannak, aki alkalmas arra, hogy az akció jelképévé váljon. Heyer elvtárs ezt a dicsőséget azzal érdemelte ki, hogy a „La Grève” (Sztrájk) című századeleji képeslapsorozatával jelentős mértékben hozzájárult a nemzetközi munkásmozgalom fejlődéséhez.

II. elmélet: A képeslap elküldése jeladás volt a kommunista- szimpatizáns banki szakemberek számára, a „BUDAPESTI TIPUS” (továbbiakban: BT) fedőnevű művelet startjára. Az akció tucatnyi pilótajáték egyidejű megszervezésére irányult, amitől a polgárok elszegényedését, általános elégedetlenség szítását, a kommunizmus eszméinek terjedését, végső soron az imperializmus térdre kényszerítését remélték a szovjet elvtársak.

Tudják mivel volt Svájcnak szerencséje? A jódlival! A jódli, ugyanis, amit a svájci sámánok ördögűzés céljára fejlesztettek ki, a kommunizmus kísértetét is megfutamította!

*

Sokáig tudnék még sztorizgatni, de kinek van ilyenkor türelme olvasni? (Meg, persze, írni!) Victor Lauer szép lapjával búcsúztatom a végéhez közeledő képeslap-évet:

Victor Lauer

0 Comments

Szóljon hozzá:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .