Egy korábbi alkalommal már szóltam arról, hogy képeslapgyűjtőként mennyire idegenkedem a háborús témáktól. Sokáig igyekeztem a műfajt nem létezőnek tekinteni, rendre félre is néztem, ha lehetett, de csakhamar rá kellett jönnöm, hogy a téma nem megkerülhető. Az „én” művészeim, ugyanis, többnyire a 19. század hetvenes-nyolcvanas éveiben születtek, és az első nagy égzengés kitörésekor, a Haza azonnali igényt jelentett be rájuk. Igen, a Haza szerette a művészeket mundérban látni, jó hasznukat vette, különösen, ha fokozni kellett a harci kedvet, vagy növelni a hátország bűntudatát, áldozatkészségét. A művészek pedig több-kevesebb lelkesedéssel (és több-kevesebb tehetséggel) szolgálták a Hazát, úgy, hogy ez többüknek (Racskó István, Raith Béla, Germány Elemér, Bencsik Pál….) életébe is került.
De ideje szót ejteni a legújabb hadizsákmányról, Kóber Leó két tábori levelezőlapjáról:
Azt hiszem, mindenki érzékeli, hogy nem a szokványos harctéri grafikával van dolgunk, semmi háborús propaganda, hazafias pátosz, hősiesség, vagy lövészárok-romantika. Ezek bizony gúnyrajzok, amelyek a gyűlölt ellenség helyett a háború esztelen abszurditását veszik célba. Pedig Kóber Leó, m. kir. népf. főhadnagy, tudott comme-il-faut is lenni – ismerjük a hadikölcsön-biztosítást népszerűsítő plakátját, képeslapját, és tudunk a Könyves Kálmánnál kiállított munkáiról is. De ez a sorozat valahogy kiszabadult a palackból, elkerülte a cenzorok éberségét, akik kedélyes, hadsegélyezési célra alkalmas eszközt vélhettek felfedezni benne.
A képeslapok feliratozása közötti különbség (német, ill. kétnyelvű) egy sor kérdést vet fel: vajon azonos vagy két különböző sorozathoz tartoznak-e? Ha létezett külön egynyelvű, és külön kétnyelvű változat, a képanyagok is különbözőek voltak? Ez a kérdés igencsak indokolt, mert, mint látható, az egynyelvű lap katonája német uniformist visel, a másik pedig inkább magyarosat. A hátlapok nem segítenek a dilemma feloldásában, mert a német lap „hátsója” is kétnyelvű:
De nem terhelem önöket tovább ilyen technikai részletekkel, a kérdésre akkor fogok visszatérni, ha már ismerem a válaszokat.
Mielőtt hozzákezdtem volna jelen sorok írásához, áttekintettem a képeslapok világpiacának jelenlegi Kóber-kínálatát: kártyajátékosok, politikus-karikatúrák, Napóleon-sorozat, lóverseny, autós-humor, néger táncosok, zsánerjelenetek…. Tisztességes munkák, népszerűek is lehettek a maguk idejében, de semmi igazán kiemelkedő. Minden rendelkezésemre álló információt figyelembe véve, megkockáztatom, hogy a pünkösdi sorozat a művész képeslap-oeuvre-jének talán legértékesebb alkotása!
Illene azonban némi figyelmet szentelni Kóber Leónak is, aki a csaknem teljességgel elfeledett magyar művészek közé tartozik. Ez az amnézia persze nem független attól a ténytől, hogy a Tanácsköztársaság idején történt szerepvállalása miatt, művészünk jobbnak látta elhagyni az országot, és – egy bécsi emigrációnál merészebbet álmodva – átkelni az óceánon. Hogy neve mégsem merült teljesen feledésbe, alighanem két munkájának köszönhető (nem feltétlenül ebben a sorrendben): az egyik az a portré, amit a halott Adyról készített, a Liget Szanatóriumban, a másik pedig maga a magyar kártya, amelynek ábráit ugyancsak ő rajzolta. Nem áll azonban szándékomban Kóber Leó életrajzi adatait felmondani. Mindenkinek, akit érdekel a művész élete, pályája, Jánoska Antal kitűnő, alapos portrévázlatát ajánlom, amire a Wikipédia szócikke is jelentős mértékben támaszkodik.
Végezetül, mintegy bónuszként, egy olyan pünkösdi képeslapot tárok Önök elé, amit legszívesebben az első világháborús képeslapok top 10-ébe választanék, ha létezne ilyen:
Nem gondolják, hogy mit sem veszített aktualitásából?!
0 Comments