Amberg
Amberg József (1890-?) azok közé a képeslevelezőlap-illusztrátorok közé tartozik, akik egy olyan időszakban bukkantak fel, amikor a műfajnak tulajdonképpen befellegzett. A piacot akkorra már elárasztották a korszerű nyomdagépek filléres termékei, és az igényes, de költségesen előállítható művészlapok iránti kereslet csökkent. Nem véletlen, hogy a Wiener Werkstätte 1912-ben dobta be a törülközőt, ami ésszerű gazdasági lépés lehetett, de innen nézve egy nagy korszak jelképes lezárását jelenti.
Nálunk azonban éppen akkortájt kezdett kibontakozni valami: az O.M.K. Iparművészeti Iskolában 1910-ben beindult a grafikusképzés, két évre rá a Rigler nyomda útjára bocsátotta a „növendékek” munkáiból készült, 30 tételes művészlap-sorozatot, a nagy csinnadrattával induló „Az Est” című bulvárlap szokatlan méretű reklámkampányát neves képzőművészek segítették, az ipar szereplői is kezdték lassan felismerni a képeslapok reklámértékét, a Magyar Földrajzi Intézet Rt., és a Magyar Iskola Egyesület egyre-másra jelentkeztek sorozataikkal – mintha csak mindannyian az elveszett idő nyomába eredtek volna, vagy mintha megsejtették volna a „civil”- témákra fordítható idő rövidségét.
Mindez arról jutott eszembe, hogy hozzájutottam Amberg József két képeslapjához, ami ismételten meggyőzött arról, hogy ezzel a művésszel komolyan számolni kell az 1910-1914 közötti nagy képeslevelezőlap-boom értékelésénél. Ambergről korábban már esett szó, amikor alkalmam nyílt rácsodálkozni a cimborájával, Szekeres Bélával közösen jegyzett képeslapjaikra. Új szerzeményeim ezúttal csak az „Amberg” – jelzést viselik:
A gesztenyeárus asszonyság a Magyar Iskola Egyesület castingját követően lehetett a Tél című sorozat szereplője, míg társának, a szerencsehozó kellékeitől megfosztott – mondhatni: giccstelenített – kéményseprőnek, a Magyar Földrajzi Intézet Rt. (MFI) jóvoltából jutott hely a tetőn. Érdeklődéssel várom további Amberg-lapok felbukkanását.
Anonymus
A közelmúltban, némiképp meglepődve bukkantam egy hófödte Anonymus szobrot ábrázoló képeslapra, amelyre azonnal lecsaptam, így azt gyűjteményem egyik kedves darabja, a „nyári” szobor mellé helyezhettem:
Új szerzeményem nem nyerte el különösebben tetszésemet, de egy Szekeres Béla-opuszt nem lehetett kihagyni, ráadásul könnyen lehet, hogy jelzés nélküli, naplementés társa is az ő munkája.
A hátoldalak feliratozása, és kinézete azonban zavarba hozott:
A „nyári” változat, 3-as sorszámával, szépen belesimul a kiadó 1913-ban készült „Budapesti” sorozatába, míg ugyancsak MFI-s társát nem tudom hova könyvelni, mert kialakítása eltér a hivatalosnak tekinthető formától, egyébként viszont megegyezik Amberg kéményseprős lapjának hátoldalával! Lehet, hogy az MFI-nek is volt egy „téliesített” sorozata?
Jól ismerjük egymást, Anonymus és én. Gyakran járok át a Ligeten, és olyankor mindig útba ejtem, gondolatban meg is süvegelem, de ő persze rám se hederít, nem tartozom kedvencei közé, ami érthető is, hiszen soha nem álltam le szelfizni vele. Többnyire gondterheltnek látom, olyannak, akit sorskérdéseink foglalkoztatnak, és nagyon szeretne rájönni, hol is romlott el minden? Legutóbb, mintha még jobban behúzódott volna csuklyája alá, és onnan figyelné szobortársai jövését-menését, nem mintha oka lenne az aggodalomra, de azért mégis… Persze, lehet, csak képzelődöm.
Tungsram
Gyűjtőként a Tungsram márkanév soha nem hozott izgalomba, igénytelen múzsának tartottam, már ami a képes-levelezőlap műfaját illeti. Összességében is csak egy komolyabb dobása volt, az a bizonyos Faragó Géza-falragasz, az égi fényt kémlelő bombázóval, és törleszkedő macskájával, amiről utóbb annyi bőrt lenyúztak, hogy újabban már hűtőmágnesként is találkozhatni vele.
Nem is hoznám szóba a dolgot, ha nem bukkantam volna, teljesen váratlanul, egy igazi nagyvadra, Chiattone mester világhíres műhelyéből:
Gabriele Chiattone (1853-1934) svájci születésű litográfus munkásságáról sokat, életéről viszonylag keveset lehet tudni. Nyomdáit Bergamóban, és Milanóban működtette, és az elsők közé tartozott, aki a plakátokat képeslevelezőlap-formátumban is kiadta. A nyomdajelét viselő művészi képeslapokat, amennyiben azok nem szignáltak, a szakma az ő alkotásainak tekinti. Kiadója rangját jól jellemzi a tény, hogy a futurista Umberto Boccioni kisszámú képeslapjainak egyike éppen az ő milánói nyomdájában készült.
Biztosíthatok tehát mindenkit, hogy a Tungsram-leányzó jó társaságba került, és ezt azonnal be is bizonyítom, egy rövid Chiattone-válogatással:
Igen, tudom, Chiattone mester ezúttal nem erőltette meg magát, legalább is korábbi munkáihoz képest, de kérem figyelembe venni azt a temérdek változást, ami a századforduló, és a „Huzott dróttal ELPUSZTITHATATLAN” – időszak, vagyis mintegy 15 év alatt történt! A Tungsram-girl egyébként Chiattone ritka lapjai közé tartozik, és ez árában is megmutatkozik. Mindenesetre, a Tungsram pozíciója valamelyest javult a megítélésemben!
„Aki figyeli ámokfutásomat a képeslapok világában..” írta a „Miramare” című esszéjében ez év februárjában. Én figyelem és nagy örömmel tartok Önnel ebben a világban. Sok információját és következtetését felhasználom a magyar alkalmazott és alkalmi grafika – képes levelezőlap kiadásaiban megjelenő- alkotásainak kutatásában és adattárának felállításához. Soha nem kommentáltam a leírtakat, de „kiverte a biztosítékot” a következő kijelentése:
„Tungsram márkanév soha nem hozott izgalomba, igénytelen múzsának tartottam, már ami a képes-levelezőlap műfaját illeti. Összességében is csak egy komolyabb dobása volt…”
Mindenkinek joga van „isteníteni” és „nagyvadasítani” mások számára jelentéktelennek és semmit mondónak tűnő olasz reklám grafikát, de nincs joga igénytelen és komolytalan munkára utaló kijelentést tenni az említett cég reklámjait alkotó kiváló magyar – Csemiczky Tihamér, Gábor Pál, Irsai István, Macskássy Gyula és János…- művészekre, köztük az előbb méltatott – talán Ön által is kedvelt – Amberg Józsefre is. Valószínűleg nem ismeri a magyar művészek reklám grafikáit, különben nem minősítette le volna azokat. Szívesen állok rendelkezésére és bemutatom Önnek a műveket.
Remélem kommentem nem volt sértő és továbbra is figyelemmel kísérhetem egyébként igényes írásait.
Bedő József
Köszönöm megtisztelő figyelmét, még úgy is, hogy felháborodásával viszonylag csekély mértékben tudok azonosulni.
Mentségemül kell felhoznom, hogy s mindkettőnk által kedvelt műfaj történéseit – ahogyan azt beköszöntőmben is írtam – 1918-ig követem nyomon. Az azt követő időszakkal, amikor „miden egész eltörött”, nem kívánok foglakozni, így az Ön által joggal emlegetett nagyon is kvalitásos művészekkel sem. Nem érdekel továbbá az art-deco, és nem foglakozom levelezőlapokkal sem. Az Ön észrevételei azonban ráébresztettek arra, hogy ezekről a körülményekről hangsúlyosabban kellene szólnom, ha nem akarom hozzáértő kollégák indulatait kiváltani. Ami a Chiattone-opuszt illeti, nos, nekem sem kedvencem, de ha tetszik, ha nem, ő egy világmárka, és alkalmas arra, hogy a Tungsram-nevet a világ gyűjtőinek körében ismertté tegye.