Podmaniczky elvtárs & Co

Mostanában valahogy úgy alakulnak a dolgaim, hogy ilyenkor, év vége felé, a bejglivárás áhítatát rendre egy utolsó pillanatban beeső képeslap zavarja meg, éleszti fel a bennem szunnyadó grafománt, és tereli más irányba a figyelmemet. Ezúttal egy Basch Árpád – opusz volt a tettes, egy választási részvételre buzdító lap a politikusportré-sorozatból:

Nos, ha nem hisznek a szemüknek, ráerősítek:

Bevallom, ez az „Elvtárs Ur” szíven ütött! Találkoztam néhányszor a gúnyosan hangzó kifejezéssel, de nem sejtettem, hogy ennek a szókapcsolatnak ilyen régre nyúló hagyománya van a magyar közéletben. „Podmaniczky elvtárs” – ízlelgetem magamban némiképp mulatva a dolgon. Na jó: Elvtárs Ur! Esetleg: Báró Podmaniczky Elvtárs Ur, vagy Gróf Tisza Kálmán Elvtárs Ur… Persze, ez az elvtársozás más tőről fakadt, mint a későbbi, szovjet importból származó változat, amelyből korosztályomnak olyan bőségesen kijutott.

De egyelőre még 1901 őszén járunk, az október 2-9. között tartandó választások előtt, és figyelemre méltó az időzítés, amellyel Lobmayer Mátyás elvtárs úr, borkereskedő a Múzeum krt. 11-ből, a hónap legelső napján kézhez vehette a pártelnök császárszakállas ábrázatát.

Nem tudom, a többi párt is élt-e hasonló eszközökkel, de a kiegyezéspártiak hihettek a képes levelezőlapok mozgósító erejében, mert lám, egy másik művészt is bevontak kampányukba:

Nem, ne keressék a művész nevét, mert azt kivételesen elmulasztotta feltüntetni, vagy azért, mert nem tudott azonosulni a kormánypárt értékrendjével, vagy egyszerűen csak jobbnak látta nem adni a nevét a dologhoz. Persze, ismerjük kilétét, mert ez a libasorban-menetelős motívum Geiger Richárd védjegye, egész sorozata van belőle, változatos szereplőkkel.

De maradjunk Basch Árpádnál, immáron kampányon kívül, de még mindig a választást megnyerő Szabadelvű Párthoz kapcsolódva, a párt első elnöke előtt tisztelgő emléklap ürügyén:

Mivel Tisza Kálmán sem mozdította ki a művészt a rutinjából, leginkább a hátoldalat találtam érdekesnek, annak okán, hogy a képeslap Franciaországon belül, 5 filléres, turulos bérmentesítéssel közlekedett:

Amennyiben korunk politikai kultúráján edződött olvasók egyike-másika késztetést érezne Basch Árpád pártpreferencia szerinti minősítésére, lebeszélném róla, mert művészünk az akkori ellenzéktől sem vonta meg támogatását! Tessék csak nézni:


(A központi alak jobbján, és balján látható személy nem más, mint „Kossuth apánk vére”, Ferenc, aki sikeres mérnöki pályáját adta fel a politika kedvéért, és aki egy újabb választást követően miniszteri tárcához jutott.)

Ilyen előzmények alapján könnyű lenne az aktuálpolitika ingoványos talajára tévedni, és kulturáltságról, toleranciáról, vagy éppenséggel politikai marketingről fecsegni, de én megelégszem azzal a korántsem eredeti meglátással, hogy a világnak ebben a szegletében soha nem volt egyszerű művésznek lenni.

Basch Árpád (1873-1944) a képeslevelezőlap-illusztrátorok nagy nemzedékéhez tartozik, akit Enrico Sturani egyenesen Alphonse Muchához hasonlított. Nagy sorozatai, mint a „Harcos nők” (Woman warriors), vagy – jobb elnevezés híján – „Nemzetek asszonyai”, stb. a mai napig keresettek, áraik pedig egyre csak emelkednek. Mostani írásomban reprodukált lapok azonban nem tartoznak a mester remekművei közé, egy kaptafára készültek, és azokat az egykori vásári fotográfusokat juttatják eszembe, akiknél a dagadt szakácsnő sellővé, a beesett mellű könyvelő pisztolyhőssé változott, amint a fényképész naiv rajzolatú pannóját saját ábrázatával egészítette ki.

Basch Árpád nevét nagyon régóta ismerem, mert gyermekkorom egyik kedves olvasmányát nagyrészt ő illusztrálta. Herczeg Ferenc „Szelek szárnyán” című, 1905-ben megjelent – Karinthy Frigyes szavaival: „derűs, üde, és kellemes” – útinaplóját azóta is a legszebb kiállítású magyar könyvek egyikének tartom, és meggyőződésem, hogy egy hasonmás kiadás könyvpiaci siker lehetne.

Klasszikus műveltségemet fitogtatva, úgy is fogalmazhatnék, hogy úgy szeretem a képeslap-művész Basch Árpádot, hogy nem bírom feledni a könyvillusztrátort.

*

Idén a Wiener Werkstätte-munkatárs Carl Krenek (1880-1948) szép, téli tájképével kívánok örömteli, sikeres újesztendőt minden olvasómnak!

0 Comments

Szóljon hozzá:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .