Nemrégiben az O.M.K. Iparművészeti Iskola (továbbiakban: Iskola) néhány meglepő képes-levelezőlapjához jutottam, és nyomban egy sor kérdés fogalmazódott meg bennem, közöttük az is, hogy vajon melyek lehettek az Iskola nevét felvállaló legelső képeslapok? De nem szaporítom tovább a szót, mutatom izgatottságom kiváltóit:
Gondolom, értik, miért tartom rendhagyónak ezeket a munkákat, amelyek – elsősorban témájukat illetően – különböznek mindattól, amit az első Majovszky pályázat díjazott munkái alapján, az Iskola stílusának gondoltunk. A témák szokatlan volta, a hátoldalak meglepő kialakítása (erre még visszatérek): megannyi érv a mese-képeslapok különutassága mellett, amelyek – mint kiderült – nem is a grafikus növendékek munkái, és végképp nem képeslapnak szánták őket.
Az Iskola 1910-11. évi Értesítőjéből tudjuk, hogy a díszítőfestészeti szak növendékei „népiskola falára tervezett” mese, vagy népéleti tárgyú tervek készítését kapták feladatul, azzal, hogy a legjobbnak ítélt pályamunkák sgraffitóit maguk a tervezők készíthetik el a Mária Terézia (ma: VIII. Horváth Mihály) – téri iskola homlokzatán. A hivatkozott Értesítő hat alkotás reprodukcióját közli a kiválasztott nyolcból, kivételesen az alkotók nevét sem titkolva el:
- „Hétmérföldes csizma”: Márton Lajos (1891-1953). Igen, a „cserkészművész”, aki két év díszítőfestészet után iratkozott át az időközben megalakult grafika szakra.
- „Bátyácska és Húgocska” (Grimm mese): Szabó Endre (1891-?) A tanulmányai során több díjat nyert művész további pályafutása nem ismert.
- „Piroska és a farkas”: Krusnyák Károly (1889-1960). Termékeny, népszerű festőművész lett.
Kétségtelen, hogy a „meselapok” létrejöttéhez szükség lehetett arra a másfajta szemléletre, amit az akkor újonnan kinevezett igazgató, Czakó Elemér képviselt. Az új igazgató megalapította a grafikai szakosztályt, egy sor tanrendi és módszerbeli változást vezetett be, mindezt úgy, hogy 1911-től az iskola valamennyi szakosztálya megnyílt a nők részére is. Némi fellengzőséggel kijelenthető, hogy Czakó dr. bebocsátotta a 20. századot az iskola falai közé.
De térjünk vissza a faliképekhez, feltételezve, hogy az Értesítőben reprodukált munkák mindegyikének van képeslap-megfelelője, azaz további három változat felbukkanása lehetséges:
- „A róka és a holló” (La Fontaine meséje): Fáry János (1890-?). A hódmezővásárhelyi művészről, aki 1913-ban végbizonyítványt szerzett, nem sikerült további adatot szereznem.
- „Cicáját mentő kislány” (?): Gábor (Grünspann) Nándor (1893-1915). Díszítőfestőként végzett, jeles eredménnyel, majd Körösfői-Kriesch Aladár tanársegéde lett. A nagy tehetségnek tartott művész elesett az első világháborúban.
- „Esős jelenet” (?): Harmann Béla (1886-?) Nem találtam minden kétséget kizáró adatot erről a művészről.
A képeslapok vizsgálata során felfigyeltem egy olyan sajátosságra, ami fontos lehet a meselapok „rangjának” megállapításánál. Az eddig megismert lapoknak két, egymástól némileg különböző, de egyedi tervezésű hátoldala van, amelyeken az Iskola van kiadóként megnevezve:
Meglepődésem rögtön érthetővé válik, ha felidézzük az Iskola egyéb, „szabályos” körülmények között megszületett képeslapjainak hátoldali kinézetét, és kiadóit:
Az elsőre is szembetűnő eltérésekből arra következtetek, hogy a mese-képeslapok gyártása az Iskolában történt, úgy, hogy azokat a gyakorlati oktatás keretében maguk a növendékek sokszorosították, talán éppen kőnyomással. Ez persze csak egy elmélet, de magyarázatot jelenthet a meselapok ritka voltára is, ami az alacsony példányszámok mindenkori velejárója.
Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de az Iskola megújuló szellemiségével összefügg, hogy vállalkozás keretében, a díszítőfestészeti szak egy másik növendéke, Diósi Antal (1895-1977), a népiskola belsejében készített faliképet, amelyről az 1911-12. évi Értesítő tájékoztatott:
Ami pedig a mesélő képeslapok „rangját” illeti, eddigi ismereteim alapján arra jutottam, hogy azok az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola legelső névvel vállalt, de egyetlen saját kiadású képeslapjai.
0 Comments