Ígéretet tettem előző írásom folytatására, és némi késéssel ugyan, de állom a szavam. A késedelmet nem az év végi ünnepek okozták, hanem egy kezdetben szerencsésnek gondolt fordulat. Az történt, ugyanis, hogy szörfözéseim során rábukkantam az éppen tárgyalt művészlap-sorozat egyik tételére, lecsaptam rá, és úgy döntöttem, várok, amíg Franciaországból megérkezik. De nem érkezett… Mostanra világossá vált, hogy a „koronavírus” eltérítette a küldeményt, egyébként nem először, és felesleges tovább várakoznom.
Szóval, a Majovszky-pályázat művészeinek rövid bemutatásával folytatom, úgy, hogy igyekszem az OMKII Értesítő által alkalmazott sorrendhez igazodni:
Bokros Ferenc (1891, Budapest-1974, Budapest)
Az Iskola legígéretesebb növendékei közé tartozott, de valahogy túl sok jutott neki a történelemből. A Nagy Háborúban hadnagyként szolgált, majd „kultúrtényező” a Tanácsköztársaság idején, közben postabélyegre juttatta Marx & Engels ábrázatát. Mások kevesebbért is emigráltak, de ő kitartott. Marginalizálódását némi eufemizmussal „népművészeti kutatásoknak” szokás nevezni. Meggyőződésem, hogy díjazott munkáit a mívesebbek között kell keresni. Egy Bokros-képeslap a Magyar Földrajzi Intézet (MFI) „Budapesti”- sorozatából:
Ha már itt tartunk, az sem zárható ki, hogy köze volt az MFI- sorozat egy másik – jelzés nélküli – munkájához is:
Erbits Jenő, (névváltozatok: Zombori Erbits Jenő, Gene Erbit; 1893, Budapest – ?)
Korábbi említésekor írottakat itt is csak megerősíteni tudom. A háborúban hadapródként szolgált, majd utána – némi kommünös rosszalkodást követően – új hazát választott. Az Egyesült Államokban piacos témákra, és fényképezés-függő technikákra váltott. A babáit esti imához térdepeltető kislányt ábrázoló nyomatait („Evening prayers”) napjainkban is árusítják az Egyesült Államokban.
Egy tollrajza az 1912-1913-évi Évkönyvből:
Tábor (Tauperth) János (1890, Ráckozár – 1956)
Az 1911-1912. évi Értesítő Tábor két linómetszetét műmellékletként tartalmazza, sajnos azok sem segítik képeslapjainak beazonosítását. Foglalkoztatott, sokoldalú grafikus lett belőle.
Szabó Aurél (1888, Győr-Révfalu– 1964, Budapest)
Münchent, Nagybányát járt művész, a Műcsarnok és Nemzeti Szalon kiállításainak állandó résztvevője. A Majovszky-pályázatra benyújtott munkáinak egyikét az Értesítő névvel reprodukálja, annak ellenére, hogy az nem kapott helyet a Rigler-sorozatban:
Határozott elképzelésem van arról, hogy ezt a munkát a megjelent sorozat melyik tételével lehet rokonítani, de nem kívánok találgatásokba bocsátkozni.
Fittler Aranka (1891, Budapest – ?)
Az Iparművészeti Főiskola korábbi igazgatójának, Fittler Kamillnak a lánya, Aranka vendéglátogatóként vett részt a főiskolai képzésben. Nem találtam nyomát művészi törekvéseinek, legismertebb munkája talán éppen az, ami a szemünk előtt van, de nem tudjuk hozzá kapcsolni. Obrist Vilmos mérnökhöz, a kőbányai sörgyár épületeinek egyik neves tervezőjéhez ment feleségül.
Konrád Ignác (1894, Németújfalu-1969, Párizs)
Ő a kakukktojás ebben a társaságban: földműves család sarja, díszítőszobrászatot tanult (társai valamennyien grafikusok), és lóábrázolásaival válik majdan világjáró művésszé. Nem tudni, hogy a pályázatra készült, és persze beazonosítatlan képeslapjain kívül tervezett-e másokat is, de a festményeit reprodukáló anzixok járják a világot:
Singhoffer Géza (1892, Budapest-1976, Budapest) kiemelt figyelmet érdemelne, már csak azért is, mert díjazott munkái a ritka, beazonosítható tételek közé tartoznak, de pályafutását illetően továbbra is szűkmarkúak a források:
Cselényi Elemér (1892, Budapest -?)
A Nemzeti Szalon kiállításainak állandó szereplője. 1941-től a fővárosi emlékművek felügyelője. Képeslapjai még rejtőzködnek.
Kardos Erzsi (névváltozat: Böske Kardos; 1887, Szabadka -1957, Budapest)
Nemzetközi hírű képeslevelezőlap-illusztrátor lett belőle. A külföldi szakma is felfigyelt a népéletből vett jeleneteinek bumfordi bájára, senki máséhoz nem hasonlítható stílusára:
További muníció azok számára, akik a munkáinak stílusjegyei alapján remélnek közelebb jutni lapjai beazonosításához:
Mottl Román (1892, Budapest-1978, Nagyvárad)
Kivételezettnek számít azáltal, hogy egyik munkája beragasztott műmellékletként, névvel jelölve szerepel az Iskola 1912-1913. évkönyvében:
1919-től a nagyváradi művészközösség meghatározó tagjaként folytatta pályafutását.
Somfai István (1895, Budapest – ?)
Származásáról, a háború során viselt dolgairól viszonylag sokat, művészi pályájáról, és további sorsáról annál kevesebbet lehet tudni. Újságíró édesapja Stromfeld Aurél vezérezredes bátyja volt, ő maga zászlósként esett orosz hadifogságba, de sikerült megszöknie. Nevét leginkább az 1912-13 Évkönyv műmellékleteként közzétett képeslapja miatt tartjuk számon:
Fejes Gyula (1895, Budapest – 1956)
A húszas-évek egyik meghatározó reklámgrafikusa lett, és a populáris műfajhoz tartozó képeslapjai is népszerűvé váltak.
Engel Árpád (1894, Budapest – ?)
Tűvé tettem érte az adatbázisokat, de semmi érdemlegeset nem találtam. Kárpótlásul, egy szép munkája az 1911-12 évi Értesítőből:
Rihmer József (1892, Temesvár-?)
Ritka a bánsági vendég a képeslap-illusztrátorok között. A magam eszközeivel eredménytelenül próbáltam munkássága nyomába eredni.
Somos István (1893, Pozsony-1931, Bécs)
A rézkarcok mesterének tartották. Pályája felfelé ívelő szakaszánál tartott, amikor Bécsben, egy üzleti útja során váratlanul elhunyt.
Most, hogy ismerjük a pályázati nyertesek nevét, és néhányukhoz már munkáikat is társítani lehet, a rejtvénykedvelő olvasók további „leleplezésekkel” kísérletezhetnek, néhány kiollózott, még megfejtetlen jelzés segítségével:
Elgondolkozott-e önök közül valaki azon, miért szignálatlanok a Majovszky- pályázat képeslapjai? Nos, van erről egy elméletem, talán nem is nagyon elrugaszkodott! A pályázati feltételeket, mint említettem, nem ismerjük, de akár követelmény is lehetett a pályamunkák jeligés benyújtása. De ha így lenne is, még ez sem indokolná a már zsűrizett, és kinyomtatott példányok „titkosítását”. Az a gyanúm, hogy egészen másról volt szó, és a dolog összefügghet a pályázat szerény „tőkeellátottságával”. Egyszerűen az történhetett, hogy sok növendék rangon alulinak érezte már a részvételt is, de ha már tanáraik annyira kedvében akartak járni a nagy hatalmú mecénásnak, legalább a nevüket igyekeztek elrejteni. Kotorásszunk csak zsebeikben: Majovszky dr. 110 koronát osztott szét 15 pályázó között, egy olyan időszakban, amikor egyik-másik tehetséges növendék több száz koronát is megkereshetett, akár egyetlen tanévben is. A rekorder a pályázattól távol maradó Szekeres Béla lehetett, a maga csaknem 1000 koronájával (1910/11), de Amberg József (300 kor), Bokros Ferenc (400 kor), Singhoffer Géza (200 kor), Somfai István (100 kor), Fejes Gyula (100 kor) is szépen teljesített. A Majovszky-pályázaton elérhető szerény jövedelem talán csak Konrád Ignác számára lehetett vonzó, aki olyan közegből jött, ahol minden garast megbecsültek, nem véletlen, hogy egyedüli „vendégként” vett részt a pályázaton.
Túlzás lenne azt képzelni, hogy a Majovszky-pályázat földindulást okozott a képeslapok piacán, és hatást gyakorolt a forgalom mennyiségére, vagy összetételére. Erről szó sincs, a pályázat csendben, észrevétlenül lezajlott, csak a szakma figyelt fel, az is csak futólag, hiszen oly későre járt…
Mennyiségi értelemben egyébként is nehéz is lett volna hatással lenni egy olyan piacra, amelyről a Grafikai Szemle (1912/06) a következőket írta:
„A képes levelezőlapok terjedése rohamos. Magyarországon 1910-ben 113,004.018 darab képes levelezőlap került feladásra a kincstári levelezőlapokon kívül, melyekkel együtt a feladási forgalom 140,547.062. A fenti óriási mennyiségnek azonban — sajnos — csupán 5%-a készül itthon, a többi túlnyomórészt német gyártmány.”
(Azt persze ne tőlem kérdezzék, hogyan lehetett a „feladott” képes levelezőlapok mennyiségét ilyen akkurátusan nyilvántartani…)
Ami pedig a minőséget, az esztétikai élményt illeti, a Rigler-lapok a kulturális elit, és egyéb széplelkek érdeklődésére tarthattak számot, ennél fogva a közízlésre gyakorolt hatásukat hiba lenne túlértékelni.
Szívesen vesszük, ha az Iskola lapjait a nagy testvér, a Wiener Werkstätte (WW) képeslapjaihoz hasonlítják, de ebből annyi az igazság, hogy az Iskola 30 tételes sorozatából néhány munkának helyet lehetne szorítani a WW 878 db. számozott képes levelezőlapja között.
Ha hinni lehet a képeslaptervek által sugallt világképnek, errefelé akkoriban csupa jóravaló ember élte mindennapjait: virágot szedett, vagy éppen népi táncot lejtett, a jászol körül tüsténkedett, ki nem hagyta volna az éjféli misét, olykor angyalok szálltak közéjük, és csupa háromkirályok követték a csillagot – Gáspár, Menyhért, Boldizsár -, végszóra sajnos befutott Gavrilo is, és ő aztán mindenbe belerondított…
0 Comments